dr. Staudt Gábor

Dr. Staudt Gábor Budapesten született, 1983. május 10-én, római katolikus családba.

1994-2002 között a XXII. kerületi Kempelen Farkas Gimnázium tanulója volt, ahol két évig a Diákönkormányzat elnöki posztját is betöltötte.

2002-ben érettségizett, amelyet követően felvételt nyert az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Az egyetemen aktív tagja, majd 2005-ben elnöke volt a kar Hallgatói Önkormányzatának.

A Jobbikkal egyetemistaként ismerkedett meg 2003-ban, 2004-ben vezetésével alakult meg a Jobbik XXII. kerületi szervezete, melynek azóta is elnöke.

2002-ben a XXII. kerületi Német Kisebbségi Önkormányzat tagjává választották, amely tisztséget 2010-ig töltötte be.

2006-ban az akkori MIÉP-Jobbik a Harmadik Út színeiben országgyűlési képviselőjelöltként indult Budafok-Tétényben.

2006-ban a Jobbik Magyarországért Mozgalom önálló listáján mandátumot szerzett a XXII. kerületi Önkormányzat képviselő-testületébe, ahol a Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöki pozícióját is betöltötte.

2006 novemberében a Jobbik Etikai és Fegyelmi Bizottságának elnökévé választották, ezt a tisztséget a mai napig betölti.

Részt vett a Jobbik 2010-es és 2014-es választási programjának kidolgozásában, mint a párt jogi kabinetének elnöke.

2007-ben szerezte meg jogi diplomáját, majd 2012-ben jeles eredménnyel jogi szakvizsgát tett.

2010-ben a Jobbik országos listáján országgyűlési képviselővé választották, ahol az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság tagjaként dolgozott.

2010-ben és 2014-ben a Jobbik főpolgármester-jelöltje volt az önkormányzati választások alkalmával.

 

2014-ben újraválasztották országgyűlési képviselőnek, jelenleg a Törvényalkotási Bizottság tagjaként dolgozik.